Most, ma furcsán érzem magam a blog miatt is meg még más dolgok miatt is, azt kívánom bár maradtam volna a biztonságos bezártságnál, egyedül laknék, dolgoznék, innék, levezetném valahogy a feszültséget és ennyi. Jó lenne nekem ez az élet is.

Fáj a fejem, a tegnapi terápiáról nincs kedvem írni, iszonyatosan kimerített a koncentrálás, hogy el tudjam mondani a dolgokat és ne vesszen el a fejem más részeiben. A hazafelé úton és éjjel is voltak gondolataim de elillantak újra. Nem tudom meddig tolerálom még ezt. A legrosszabb, hogy emiatt nem tudok rendesen tanulni, más azt hinné ostoba vagyok, pedig arról van szó, hogyha megtanulok valamit egy bizonyos tudatállapotban, akkor amikor elő kéne vennem akkor már más állapot van és nagyon homályos az egész. Valami ilyesmi.

Nem csikarhatom ki mindneki szeretetét és törődését és egyébként sem tudom hogy kell szerethetően viselkedni és egyáltalán viselkedni mások társaságában. Eddig nem szólaltam meg, csak biztonságos mondatokat de az eléggé bedarál, mert így nem tudok megnyilvánulni.

Aú

Ez van most. Jó elfelejteni mindent és csakúgy létezni...

Úgy érzem bár, hogy nem nagyon szeret senki. Úgy igazán, engem. Mert ki is vagyok valójában, nem tudom. Egy szeretetéhes kislány? Egy hűvös, fura dilis nő? Tudok lenni mind. Mind vagyok egy személyben.

De szeretném egyáltalán? Olyan jó és kényelmes minden néha. Kényelmesek a megszokott dolgok, nem kell semmit magamra erőszakolnom, úgy gázolok másokon ahogy akarok, hisz én "problémás" vagyok. Szándékosan nem használom a beteg szót. Nem vagyok beteg. Kikérem magamnak. Annyira erős az egész szar és már elegem van belőle. Igaz ez?

Minden gondolatra amit kimondok elbizonytalanodom. Mert igaz az ellenkezője is. Ah, hogy lehet ezt kibírni...most akkor hogy is van ez. Jaj, van egy könyv: valami G betűs az írója, de égő nem tudom, mindegy a címe: Szerető gyűlölség, könyvtárból meg lehet szerezni. Jó kis borderline személyiségek vannak benne, érdekes. Bár aki szarul van ne olvasson ilyesmit, én a Felhőgyerektől is szarul lettem, de csak mert meghal a végén, öngyilkos lesz. ah de jó neki néha.

Na elég stop. Tehát minden nagyon mámoros csak nincs értelme beszélnem. Nem tudok mit mondani le kéne már maradni..óh hogy ez a sok hülyeség kijön egyszer belőlem. Be kell vallanom valamit; szoktam magamhoz beszélni. Úgy rendesen elmondom magamnak a dolgokat. Ez gáz?? Néha üveges a tekintetem. Nem vagyok jelen. Ja, máshol vagyok miért baj ez? Muszáj voltam kialakítani valami világot, egyedül voltam egész kurva életemben!!! Magamra hagytak, cserben hagytak, egyedül az egész rohadt világon!!! Hát máshogy nem lehetett volna kibírni!!!! Ezt értse meg mindenki!!! Így is alig tudtam kibírni. aki nem élte át, nem tudja milyen bezárva lenni önmagadba egyedül, öt éves szinten.

Dührohamok: hajtépés, mert az új sampontól nyálkás maradt a hajam. Egy rossz szóra földre vetettem magam és a fejem a falba vertem. A vagdosás nem volt dühből. Fájdalomból volt. Jól érzékeltette belsőmet, a sebzett létemet. De egy nagy rakás szar amúgy hozzá kell tennem, megszenvedtem a három év hosszúujjúban járkálást 50 fokban, elég volt, basszus. Ez a múlt. A jelen; most is van dühroham kicsi, de jóval kisebb, ilyenkor Őt bántom :( Sajnálom. Bár ő is bánt, de néha tudta nélkül. Elég egy szó. Jaj, mikor lesz már vége. Félek. Anyu segíts. Hol vagy? Sehol. Nem vagy itt bazmeg!!!!!!!!!!!!!

El kell mennem szerencsére.Teleköpködöm a blogot a szennyel. Tisztaság van, szép és jó, könnyed minden.

Elkezdek levelezni, vannak még képzeletbeli levél-terveim, most ő jutott eszembe elsőnek.

Kedves dr. M. É.!

Bizonyára nem nagyon emlékszik rám, csak néhány alkalommal találkoztunk és közben is nyaralni ment két hétre (amit még  be is jelentett, hogy Spanyolországba megy, mintha direkt idegesíteni akarna, hogy magának milyen jó kis élete van). Az első alkalom után felírt két gyógyszert, mert annyira szorongtam és alig tudtam beszélni, Ön szerint feltétlenül szükséges volt, hogy jobban legyek. Nos, nem lettem jobban tőlük, de amit Ön nem tud, hogy nem is szedtem pár adag után őket. Pedig azt mondta egy hét után, hogy milyen jól nézek ki, jobban lettem a gyógyszereitől ami után Ön jutalékot kap. Amikor megkérdeztem hogy szedjem e továbbra is, megijedt, nehogy abbahagyjam. Hát elmondom az igazságot, nem szedtem őket és nem attól lettem jobban. Ha talán többet tanult volna és képezte volna magát és nem a gyógyszeripar katonája akart volna lenni, észrevette volna, hogy semmi szükségem rájuk. No, nem akarok tiszteletlen lenni, biztos sok volt az egyetem stb. De akkor miért nem ment háziorvosnak mondjuk? Ja, hogy azoknak kisebb az órabérük. Hát nem is ártanak annyit mint a magafajták. Ja, és idegesített és bánom hogy nem szóltam, hogy az ötezres órabérú "terápia" közben dohányzott. Ja, és az a mondata hogy másokat is műtöttek már sérvvel nem talált. Emlékszik, mondtam, hogy kiskoromban sérvvel műtöttek és azóta utálom a kórházakat és anyám szerint megviselt az egész. Maga azt mondta, hogy "És? Sok gyereket műtenek háromévesen sérvvel!" Nos, hát ezt nem mondtam ki sajnos, de baszódjon meg! Magának semmi érzéke az emberekhez szerintem, jobb lett volna, ha más pályát választ. Minden problémámra így reagált. Ön nem tudott figyelni és együttérzést kifejezni. Pedig arra lett volna szükségem, csak én magam sem tudtam. Hát ezért nem mentem többet Önhöz. Nem beteg idiótáknak kellene tekintenie a magához fordulókat, hanem segítségre szoruló EMBEReknek. Paff

Meg akarok felelni. Mindegy kinek mikor hol, csak megfeleljek. Ez a cél. Szívás az egész. Ez csakúgy jön. Megfelelés megfelelés megfelelés. Csodás szó. Gyűlölöm.

Határeset. Pszichotikus? Az meg mi? Mit jelent ha nem látom a valóságot? Mi a valóság? Mit jelent ha nem tudom irányítani?

Sosem tudtam megfelelni. Neki. Az apámnak. Szerinte ez nem igaz. De igaz kedvesdrága! Kiabálnék már rád egyszer. Úgy igazán. Szívből. "Majd ha elmondod minden nap, hogy zongorázni szeretnél, akkor beiratlak." "Nagyszerű fiunk van, a lányunkkal meg majd kezdunk valamit.." "Hagyd abba a hisztit!" "Hogy gondolod, hogy angoltanárhoz járnál vizsgára felkészülni??? Magadtól is felkészülhetsz." Nos, bekaphatod. Ez jellemez téged. Gonosz. Most sajnaljalak? Te sem kaptad azt amit megérdemeltél volna gyermekként. És?? Ez engem nem tud érdekelni sajnos. Ez van. Bumm. Most akarjak megfelelni? Tökéletes akarok lenni. Ez is van. Nem lehetek az. Már elmondták. Nem lehet minden tökéletes. Pedig úgy lenne jó. Kinövök egyszer belőle. Akarok és nem is. Fekete és fehér. Szívás, én mondom.

Táncolni kellene a felhőkön. Nem megjátszani semmit. Egy tökéletes helyen tökéletesen. Annyira nincs egyensúly, nagyon bosszantó. Mint a zebrán a fehér csíkok. Nem akartam rálépni. Ha mégis véletlenül mármint a csíkokra, akkor bizsergett a talpam. Kinőttem már. Nehéz elválni, elszakadni. Elképzelem az agyam mint egy diót. Hasonlít rá. Összemorzsolom. Valaki rakja össze!!!!!!!!! Törött dió vagyok repedt csészében. Belecsomagolom magam a legkisebb zsákba. És kifejlődöm újra.

Igen, ezt is képes vagyok érezni. Örülök. Örülök, hogy nem vagyok olyan zárkózótt már. Örülök, hogy a cicám ilyen aranyos. Örülök a youtube-nak, hogy minden jó zenét akárhányszor meg lehet hallgatni. Örülök, hogy képes vagyok másképp látni dolgokat. Örülök, hogy meg tudom nézni a képeimet szorongás és undor nélkül. Örülök, hogy élvezem a tornázást és nem akarom már túlzásba vinni. Örülök, hogy van egy bátyám akire számíthatok. Örülök, hogy hamar találtam egy terápeutát aki nem akar semmit rám kényszeríteni és érti amit mondok. Örülök, hogy várom a tavaszt és a nyarat ahelyett hogy szorongással töltene el. Örülök, hogy elkezdtem elfogadni magam. Örülök, hogy anyámmal nem akarok már bosszúból gusztustalanul beszélni. Örülök, hogy lesz még lehetőségem tanulni. Örülök, hogy vannak jó könyveim. Örülök, hogy nem érzek féktelen dühöt.

Éjjel megint felébredtem. Ilyenkor mindig eszembe jut valami és azzal kapcsolatban ömlenek a gondolataim, de sajnos ha nem jegyzem meg vagy nem írom le őket, elszállnak. Az járt a fejemben, hogy régebben azt gondoltam, szerencsém van, mert nem vertek agyon sokszor. Na hát ez nem igaz. Mármint, hogy szerencsém van. Nem értem hogy egyáltalán hogyan engedi meg magának a jogot bárki hogy megüssön valakit. Pláne, egy gyereket még inkább a sajátját. Hm???? Hogyan veszi a bátorságot hogy úgy fejbevágja hogy lefejelje az asztalt. Nem értem. Azokat is de utálom akik felnőttként azt mondják; Óh, hát kellettek a szülői pofonok, rámfért akkoriban, majd te is máshogy  látod...Mire kellettek???? Hogy ilyen rohadt korcslelkű szar legyél??? Hogy aztán a kölykeidből is azt csinálj?? Hát, persze megkapod a magadét ezért. Mindenki megfizet, én is. Ütöttem én is, loptam, hazudtam. Fizetek érte. Bár gyereket nem csináltam és nem is készülök.

Bár nem mintha a lelki terror nem lenne szívás. Abból több jutott, na és szerencsém van? Én nem tudom. Közben pedig...azt gondoltam a tinédzserként kapott pofonok nem fájtak. Nem a fenét! Ugyanúgy fájtak, de nem voltam jelen, csak testben.

Nem tudok tovább írni, mert kaptam egy telefont ami rettentően feldühített.

Na, mmmmár lenyugodtam és többet nem idegesítem magam, nem vagyok hajlandó rá. Tegnap végre kitakarítottam és magamat is kirángattam az ősember kategóriából..olyan karácsonyi hangulatom lett a tisztaság és a sütőben sülő étel illata miatt..szerencsére a karácsony szép emlék nekem, ez az egyetlen talán. Ilyenkor általában igyekeztek jóvátenni az egész évben elkövetett hogyismondjammit... Mármint a szüleim, főleg az egyik..

Rákényszerítem magam a tanulásra valahogy. Itthon. Ez rohadtul nehéz még egy normális embernek is. A kisgyermek énemnek meg kell érteni, hogy a felnőtt-én szenved miatta és akadályozva van. Légyszi-légyszi engedd hogy haladjak! Ne hisztizz folyton!

Én beteg vagyok mióta az eszemet tudom, de sohasem tűnt fel, csak így visszanézve látszik irreálisnak az egész létezésem. Tehát rám próbálták aggatni hogy borderline, és én elhittem, tehát ez van. Meg még szoronás, depresszió, identitászavar - nem nemi! - és szociális fóbia. Belépek talán a pszichiátria karmai közé gyogyószerekkel megfűszerezve és mámorosan, talán akkor jó lesz minden.