Arról a gyomorforgató, ismerős érzésről szeretnék írni, amit szinte minden nap átélünk, az intenzitás csak a különbség és ma nekem az egész erősen aktualitást nyert. Ma ugyanis voltam egy felvételin, ahol megmutattam mit tudok, őszintén megnyilvánultam, nem nagyon akartam megfelelni, csupán átlépni a határt...kapni egy visszajelzést...megtudni mitől menekültem ezidáig. Megtudtam, kaptam, őszinte voltam. Utána felszabadultam. Előtte majdnem sírtam, azonban már nem a félelemtől és az ellenállástól, hanem az erőtől ami segít megtennem, az érzettől, hogy ezúttal nem futok el, akármi dúl is bennem, akárhogy próbál menekülni az elmém, akármilyen szilárd, megingathatatlan érveket sorakoztat fel a lépés értelmetlenségére.

Nagyon pozitív jelzéseket kaptam, néhol éreztem, talán nem is így kellett volna, majd legközelebb még javítok, talán a sok előítélet, és a dráma, felfújtam az egészet, hogy minden helyzet és mindenki milyen szörnyű...megint a múlt miatt. Mint egy létra fokán lépegetve úgy araszolgatok felfelé, egyenként átlépve a határokat. Meddig? Nincs igazi határ szerintem.

Felötlött még bennem, hogy a félelem miért olyan erős, hogy visszatartson? Mitől félek, mi történhet ha elmegyek valami új helyre, új emberek közé, egy vizsgára, netán elhagy a párom. Mi történhet? Kinevetnek, nem fogadnak el, nem felelek meg, nem szeretnek? Na és? Mi teszi/tette olyan elviselhetetlenné ezeket a fejemben, és nemcsak az enyémben szerintem, hogy képesek vagyunk elmenekülni helyzetek elöl csak azért, hogy ne kelljen átélnünk valami kellemetlen, rosszabb esetben kibírhatatlannak tűnő élményt? Megint a múlt, mégpedig annak kivetítése a jövőbe. Ha elmegyek vizsgázni és azzal a félelemmel teszem, hogy nem fogok megfelelni, egész egyszerűen kivetítek egy lehetséges kellemetlen helyzetet a jövőbe. Szerintem, ezzel segítek is megteremteni azt... ha úgy mennék bele helyzetekbe, hogy a pozitívat vetíteném előre, akkor egész más érzettel tudnék benne lenni és így jobban helyt állni az ismeretlen helyzetben. Semmilyen helyzet nem lehet olyan, hogy az életem függjön tőle. (egy-két kivétellel, mondjuk ha orosz rulettre készülök)

A félelem lebénít...és nem azonos az izgalommal, a kíváncsisággal, hogy vajon mi lesz a helyzet kimenetele. Próbálom hagyni, előjönni, szembenézni vele.....sok év után, ezt fontos hozzátenni.

Holnapra készülnöm kell a belső utazásra, már megvan mivel fogok foglalkozni..