Meg akarok felelni. Mindegy kinek mikor hol, csak megfeleljek. Ez a cél. Szívás az egész. Ez csakúgy jön. Megfelelés megfelelés megfelelés. Csodás szó. Gyűlölöm.
Határeset. Pszichotikus? Az meg mi? Mit jelent ha nem látom a valóságot? Mi a valóság? Mit jelent ha nem tudom irányítani?
Sosem tudtam megfelelni. Neki. Az apámnak. Szerinte ez nem igaz. De igaz kedvesdrága! Kiabálnék már rád egyszer. Úgy igazán. Szívből. "Majd ha elmondod minden nap, hogy zongorázni szeretnél, akkor beiratlak." "Nagyszerű fiunk van, a lányunkkal meg majd kezdunk valamit.." "Hagyd abba a hisztit!" "Hogy gondolod, hogy angoltanárhoz járnál vizsgára felkészülni??? Magadtól is felkészülhetsz." Nos, bekaphatod. Ez jellemez téged. Gonosz. Most sajnaljalak? Te sem kaptad azt amit megérdemeltél volna gyermekként. És?? Ez engem nem tud érdekelni sajnos. Ez van. Bumm. Most akarjak megfelelni? Tökéletes akarok lenni. Ez is van. Nem lehetek az. Már elmondták. Nem lehet minden tökéletes. Pedig úgy lenne jó. Kinövök egyszer belőle. Akarok és nem is. Fekete és fehér. Szívás, én mondom.
Táncolni kellene a felhőkön. Nem megjátszani semmit. Egy tökéletes helyen tökéletesen. Annyira nincs egyensúly, nagyon bosszantó. Mint a zebrán a fehér csíkok. Nem akartam rálépni. Ha mégis véletlenül mármint a csíkokra, akkor bizsergett a talpam. Kinőttem már. Nehéz elválni, elszakadni. Elképzelem az agyam mint egy diót. Hasonlít rá. Összemorzsolom. Valaki rakja össze!!!!!!!!! Törött dió vagyok repedt csészében. Belecsomagolom magam a legkisebb zsákba. És kifejlődöm újra.
