szombaton kiderül felvesznek e Tündérhegyre, és hogy egyáltalán akarom e hogy felvegyenek. óránként változik minden. kicsit vagdostam csak, de nem nyugtat meg, valami iszonyat már befészkelte magát a belsőmbe és nem tudok szabadulni tőle, ha lenne egy rakás gyógyszerem bevenném, csak azért hogy kiüssem magam egy időre. ja, nem tudok hol lakni, persze most is lakom valahol, de mindenhol teher vagyok. nem csak én érzem, mondják. legalább csak fájna vagy rázna a bőgés vagy valami lenne mert ez a semmi állapota vetekszik minden rosszal ami valaha történt velem. mindig ugyanaz az elhagyás, nagyon felkavar ha valaki csakúgy itthagy, de még ezt sem tudom kifejezni csak remegek és semmi más nem jut az eszembe azon kívül hogy ilyen rossz talán még sohasem volt. soha életemben nem tudtam elképzelni, hogy befeküdjek egy kórházba önként, most pedig szeretném ott leélni az életem. hát ez van. uff
úgy tűnik nem probáltam meg semmit. nem tudom hogyan kell akarni megpróbálni. aki azt hiszi érti, nem érti. ezt kell megérteni. eldobok mindenkit? jó. magamat szeretném ledobni egy ház tetejéről de ehhez kell valami olyan, ami elindít lefelé.
