Majdnem teljesen elfelejtkeztem a blogról, de mivel eszembe jutott, gondoltam beleolvasok, és visszaolvastam szinte minden bejegyzést. nagyon sajnálom, hogy töröltem sokat közülük amit nincs lehetőségem újra elolvasni. megrázó volt visszaolvasni a tavalyi évet, emlékszem milyen volt, de mégis olyan távoli. kicsit magamról ami történt velem:
most egy albérletben lakom két lánnyal, elég normálisak, sok közös van bennünk, összebarátkozni nincs túl sok lehetőségem velük, mivel a lapvetően nem tudok barátkozni, vagy inkább nem vagyok abban az állapotban, hogy közel engedjem az embereket. de tanulok alkalmazkodni. van egy kapcsolatom egy "normális" férfival két hónapja, ami többször majdnem véget ért, de még nem adtam fel. szerdán megyek először terápiára újra, egy nagyon szimpi nőhöz aki mindenféle tudatalatti terápiával dolgozik, hipnózis, relaxáció, NLP. állapotom: depressziós, lehangolt, zavart, fáradt, befordult, kislányos. megfelelési problémáim vannak, nem tudom önmagam adni.
hosszú lenne leírni mindent, de a lényeg az, hogy valahogy kijöttem a gödörből magamtól mert sokat relaxáltam és pozitívan gondolkodtam, és akkor találkoztam valakivel mivel jobban voltam ugye, Ő az aki most van. És mivel jött Ő, teljesen szétestem megint, az összes kapcsolati problémám, pánik, szex, közelségtől való félelem, szociális szorongás stb. előjött. tulajdonképpen ezért megyek terápiára megint, mert szembesültem magammal, ez csak egy pozitívum amit tanultam ebből a kapcsolatból. a másik pl., hogy van olyan ember aki nem csinál nagy ügyet abból ha bolond vagyok és sebekkel teli. és próbálja elfogadni. nagy harcokat vívunk magunkban mindketten szerintem, én biztosan. de tartom magam, próbálok másképp reagálni mint régen, nem menekülök el - legalábbis igyekszem - és nem bántom Őt. direkt semmiképpen.
egyszer berúgtam és bevettem 27 mg risperdalt, a többi 20-at azért nem mert aztán nem nagyon emlékszem már mi volt...nem kívánom senkinek. tényleg, soha többet, kidobtam mindent nehogy előforduljon többször. időnként leiszom magam, de nem nagyon és nem is segít már. a legfontosabb, leglényegesebb dolog, hogy memóriazavarom van. ez azt hiszem ez a borderline-ra jellemző valami, annyira szét vagyok esve, hogy nem emlékszem múltbeli dolgokra mikor másmilyen lelkiállapotban voltam, és olyan mintha lenne egy felnőtt, egy kislány-énem meg még azok is szét vannak töredezve, az instabilitás a legbiztosabb pont az életemben. semmi más nincs amit biztosra vehetek csak az, hogy leszek másmilyen pl jövőhéten és akkor máshogy fogok látni mindent és nem nagyon fogok emlékezni hogy miért is láttam a dolgokat így pl. mint most. ezt nagyon nehéz észrevenni, tudatosítani, felismerni, hogy nem lesz mindig így ahogy éppen van. sem a jó időszak - amiből egyre kevesebb van - sem a rossz. de ez a memóriazavar nagyon furcsa és kiborító. meg olyan is előfordul hogy veszek pl. valamit egy bizonyos állapotban és másnap nem tudom miért vettem meg azt a dolgot, nem is tetszik és szükségtelen. mintha sok-sok énem lenne és mind másmilyen. szóval ez tudatosult bennem mostanában. nem találom a magabiztos önmagamat aki nem igazán szorong és jókedvű, optimista. sokat bőgök és újabban fulladok is ha a helyzetemre gondolok. valami nagyon mélyről ki akar jönni belőlem. remélem lesz erőm elviselni. egyre több erőt érzek igazából az egészhez és biztosra tudom, hogy ha most elkezdem addig csinálom míg ki nem jövök belőle. ha belehalok közben vagy éhezni fogok akkor is. már rég ezt kellett volna tennem de sosem volt ennyire tudatos a problémám, amint jobban lettem szálltam is ki az egészből, pont a memóriazavar miatt, mivel úgy gondoltam mostmár mindig jól leszek...
jelentkeztem még egy állásra is, amit nagyon szeretnék, erre vártam régóta, hogy ide bekerüljek, de nem tudom mi lesz. annyira nem bírom elviselni azt ahol most vagyok, hogy a munkának nekikezdeni is nehéz és nem abban fáradok el, hanem a kétségbeesés emészti fel minden energiám. és persze a régi probléma, nem tanultam, nem csináltam semmit csak fetrengtem a depresszióban.
azért egész tűrhetően vagyok.
