volt két ember az életemben. hát úgy hellyel-közzel igaz ez, de volt, bár mindketőt otthagytam de mégis tartottuk a kapcsolatot. próbáltam őket közel engedni valamikor, fontosak voltak külön-külön más dolgok miatt, ragaszkodtam és kötődtem hozzájuk. rajtuk kívül senkivel nem beszéltem, közülük az egyik sokkal közelebb állt hozzám. most egyik sincs. két héten belül megszakadt minden kapcsolatom amit több mint felszínes ismeretségnek lehet nevezni. az egyik ma este szakadt meg, bár nem volt igazi baráti kapcsolat sem, de a ma este után nem akarok vele beszélni többet. a másikkal nem tudom mit kezdjek. ő nem akar velem beszélni sem.
nem tudom milyen érzések vannak bennem. egy órája szerettem volna meghalni annyira fájt. ostobának és szánalmasnak érzem magam. úgy érzem, hogy soha nem akarok embereket magam köré. nem vagyok alkalmas emberi kapcsolatokra. ha problémás emberekkel kezdek akkor erre számíthatok, értem.
rohamokban tör rám a csalódottság és a fájdalom múlni nem akaró fojtogatása. tudom, hogy a halál nem igazi kiút. valószínűleg más is érezte ezt miattam. nem haragudhatok senkire. úgy érzem begyűr, bedarál, széttép a reménytelenség, megbántottság érzése. nem tudok mást írni, tudom hoy unalmas, tényleg.............................................
