hát marad ez az üres lap. talán ez való nekem. kezdek leépülni, ennyire talán még nem féltem. félek. csak ennyi. ha makacs és egoista vagyok, akkor az elzár az emberektől, nélkülük viszont nincs élet. az egész életem ilyen paradox. csinálja az aki bírja, én már nem bírom. ezek csak az érzéseim és a gondolataim, amik amúgy megőrjítenek, had írjám már le őket anélkül hogy bűntudatom lenne. így is van. minden miatt. túl sokat tudok magamról. csak ennyi. és nem tudok szabadulni tőle.
a megértés csak egy része, érezteti, hogy nem vagyok egyedül. de hát erre vannak a pszichológusok, ahhoz meg fel kell állni. jó, állok csak már meguntam és elfáradtam és nincs semmi ami miatt ezt kéne tennem. senki és semmi.
