no igen, ez most eszembe jutott, a szánalom, vagyis szánalmasan viselkedem. szeretném ha valaki szeretne, szükségem van rá, de szeretném ha valaki bántana, aztán szeretnék én is bántani valakit és még magamat is. na most ez hogy jön össze, sehogy.
egyik szánalmas dolog, igen szerettem valakit, úgy tizenhárom évesen és hát ő otthagyott, még szép, mert rátapadtam, de hát ő tizenöt volt, és fiú. aztán elmentem hozzá, becsengettem hozzájuk, vagy nem tudom hogy kerültem oda, és mattrészeg voltam és annyi maradt meg, hogy a lábamon sem tudtam megállni, és valahogy a földre estem és a bátyjának egy barátja csak nézett és hát nem tudom mit gondolt, talán szánalmat érzett, és valahogy segített meggyújtani a cigimet. ez előtt vagy után, nem tudom, de elmentem egy kocsmába, mert ő oda járt, mármint aki otthagyott, és mert volt új barátnője, és én odamentem, fogalmam sincs miért, elég szánalmas próbálkozás volt, és hát üres volt a kocsma, mert ez egy napos nyári délután történt, és nem értem egyébként, hogy a kocsmáros hogyan szolgálhatott ki, mert hát elég kicsi voltam, de ittam egy sört amibe két féldeci konyakot öntöttem, akkoriban minden nap ittam és nem ettem mert undorítónak találtam magam, és hát satu lettem attól, talán akkor mentem el hozzájuk, és estem össze az előszobában, nem emlékszem.
rengeteg ilyen szánalmas történetem van, és hát nehéz róla beszélni mert nagyon sajnálom magamat azért, mert tényleg borzasztóan éltem meg mindent, és hát szeretném néha, ha valaki elmondaná, hogy nem az én hibám, nem vagyok hibás, csak ennyit, de amikor elmondja, akkor nem hiszem el, mert hát ezt nem lehet elhinni, mivel nyilvánvalóan nem igaz, mert ez is szánalmas, mármint én vagyok az, aztán kezdődik minden elölről
még érzem, itt van, a szánalom, a fájdalom, az elhagyás, minden rohadt érzés közel van. felemészt ha hagyom. ő irányít.
