Bár a legtöbb olvasó elpárolgott, ami tudom hogy annak köszönhető, hogy nagyívben tettem a blogra, azért visszajöttem.
A vagdosásról is fogok írni. Amikor elmentem egy számomra idegen háziorvosi rendelőbe hogy beutalót kérjek vérvizsgálatra a műtéthez amit azért vállaltam, hogy eltűnjenek a karomon lévő hegek hát vicces volt... Amikor az orvos nekem szegezte a kérdést arról miért kell engem műteni, csak annyit nyögtem ki, hogy rajta van a lapon amit átadtam neki. Ő ideges lett, hogy talán most neki kell keresgélnie ahelyett hogy beszélnék, ezért barkóbaszerű kérdés-feleletbe ment át a beszélgetés. Mikor meglátta a papíromon miért van mindez, megenyhült, de láttam a szemében a lenézést. Egyébként kedves orvos volt alapvetően, és a nővérek is kedvesek voltak.
A bűntudat az első ami eszembe jut ha az önsértés miértjéről gondolkodom. Én bűnös vagyok. Hát te? Ki az aki nem az. Aki nem követett még el rossz dolgokat. Mégsem vagdossa magát boldog boldogtalan és nem kívánja saját pusztulását, nem akarja, hogy folyjon a vér és csak fájjon ha tud és szenvedjen és legyen elég már az űr.... De akkor miért? És ki?
Elég mára a terhekből, ez épp elég. Ez nekem nehéz téma.
