Pár hete, egy hónapja voltak napjaim, óráim, pillanataim, mikor úgy éreztem magam mint aki be van tépve. pedig nem csináltam semmit. azt hittem az a normális állapot hehe. nem hallucináltam, de az egész világ teljesen más volt, megváltozott és én úgy éreztem, hogy a talaj fölött lépkedek néhány centivel, centivel hm méterrel. na most ez egy betegség??? vagy, úgy értem hogyan lehet másképp kibírni ezt a világot??? hát megmondom sehogy, vagy szánalmasan. most ez eltűnt teljesen, örömképtelen vagyok. ma meg nem tudok kimenni a szobámból aa, mert itthon van, a szörny egy része.
hát, egyedül kell élnem, értem én, igényem is van rá, szeretném is, érzem az illatát is. de! gyerek vagyok, elhagyott, és az idővel van valami furcsa kapcsolatom. néha ugrál, néha úgy érzem, a dolgok nem akkor történnek mikor az idő szerint, és a lakóhelyek változását sem bírom jól, mert minden nagyon valószerűtlennek tűnik egy új helyen, új emberek közt, és nem is hiszem el, hogy eltelt sok sok év, nem is igaz. aaa borzasztó érzés :( szeretném én levenni ezt a förtelmet magamról, esküszöm, hogy szeretném de nem megy. behúzott, beszívott, nem ereszt. még mindig. gyűlölöm. mindent.
ja, még az eszembe jutott, hogy ha az a személy, aki megszült, tehát ő, ha elmondanám, hogy figyelj, szeretnék egy kád meleg vízben elvérezni, akkor figyelmeztetne, hogy egyek előtte valamit. komoly. egyszer, homályos, de tudom mondtam valamit, hogy nagyon rosszul vagyok, őrültem rosszul voltam, haldokoltam, nem szó szerint, de így éreztem, nem volt testi bajom, csak úgy, és erre rám nézett és megkérdezte hogy rosszul vagy? és aztán folytatta tovább a mondókáját. na most ez mi a fene, most ezt hogy lehet kibírni.
